Kinek „boldogs�ghoz� „ , �s mi lebeg a szavak f�l�tt?

Mi van az elt�r� lelki t�vols�gok k�z�tt?

A felk�n�lt, �s megfoghatatlan bar�ts�g m�g�tt?

Csak egy kavicsa vagyok, amit a sors el�d dobott?

Ahogy kicsiben, �gy m�k�dik a vil�g nagyban,

Mi, �n kavicsk�nt �gy g�rd�l�nk a vil�gban,

Ahogy a sz�geket lejt�sre �ll�tj�k el�tt�nk,

�gy gurulnak el a lelkesed�sek, a plusz�rz�sek.

�gy vesznek el kapcsolatok, kincses f�ldr�szek,

Az rossz kifog�s, hogy a „sors hatalma „ ,

Mert abban a c�l�rt mindent f�ltesz�nk,

Mez�tl�b elindulunk, szomjasan, l�zadva.

Foh�szkodom: Ne mondj, k�rlek sokat, csak igazat,

Hiszen �gy vesznek el a t�tov�z�sba a kapcsolatok,

Mint ahogy egy sz�l�f�ld eg�szen �szzetartoztat,

Vagy hagyj�k elveszni, elmenni a hozz�tart�zottak.

Ne mondjon senki nekem az Istenr�l,

Ne bizonygasson senki nekem a szeretetr�l,

Ne �m�tson senki tettr�l, odaad�sr�l,

Ha nem �rzi az �rt�ket a magfoghatatlans�gr�l.

 Most l�tom a l�tez� fekete lyukakat,

Az �rzelmi kapcsolatokba sz�gezett ill�zi�kat,

A szerelem kital�lt, k�pletes meghat�roz�s�t,

�s az �rzelmek f�ldh�zragadt ir�nyults�g�t.