Abszurd szerelem.

                  „Fűben, fában orvosság,

                  Na meg a tiszta csókban.

                  Lehet fűvel, fával csókolózni,

                 Csak egyes személyekkel nem,

                 Kettesek meg rejtőzködnek,

                 Fű, fa mögött, és nemükben,

                 Már nem igazán nők a nők,

                 És a férfiak fogalma ingatag,

                 Megingatta a világrendszer,

                Amiben nincsen agy-ész rendszer,

                Emberből is dömping a „komerc „

                Hiány a természetetesből,

                Ki tudja már mi a fűnek, fának

                Embernek használatos orvossága?

                És a hová lett a jó napok tervezése?

                Kusza, kudarc, kényszerzubbony,

                Sokaknak a társadalmi élet-vitel,

                És hol lehet itt az elhihető szerelem,

                Minden kétes, pillanat eset,

                Az érdek, túlélések  felett,

                Hajkurásszák a megfoghatót,

                Aztán eldobják mint” megfoghatatlant”.

                Az „Isten” megalkotta az embert,

               Lélekkel összefüggő szerelemre,

               De nem az abszurd körülményekre,

               Így eltűnik az isteni szerelem,

               Marad, ami lehet, az abszurd szerelem.